Szijjártó Péter: meg kell őrizni a járvány elleni védekezés eredményeit

2020. szeptember 02. - 15:58

A koronavírus elleni egészségügyi védekezés első szakaszát Magyarország megnyerte, de figyelni kell arra, hogy a közösen hozott erőfeszítések, áldozatok ne váljanak értelmetlenné - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Mátészalkán, a Mátészalkai Sütőipari Kft. Versenyképesség növelő támogatási okirat átadásán.

Kiemelte, az egészségügyi védekezés időszakát kiegészíti a gazdasági védekezés időszaka, és ahogy Magyarországot megvédték az egészségügyi védekezés során, úgy meg fogják nyerni a gazdasági védekezés korszakát is.
A világjárvány nyomán előállt gazdasági veszélyhelyzet kezelésével kapcsolatban a kormány úgy döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliség elleni harcot finanszírozza, és ebben azok a vállalatok a szövetségesek, amelyek hajlandók a nehéz helyzetben is kapacitást bővíteni, új technológiát bevezetni, új gépeket vásárolni - mutatott rá a külgazdasági miniszter.
Beszédében a külgazdasági miniszter kitért arra, a veszélyhelyzet megmutatta azt is, erős hazai élelmiszeripar nélkül kiszolgáltatott lehet az ország, és megköszönte az élelmiszeripar valamennyi szereplőjének, hogy biztosították az elmúlt hónapokban az ország folyamatos és akadálytalan élelmiszerellátását.
Hozzátette, a fertőzés második hulláma rávilágít arra, hogy a hazai élelmiszeripar, az önellátás képessége soha nem volt annyira fontos, mint most.
Felidézte, hogy tavaly a magyar élelmiszeripar termelési értéke 10 százalékkal nőtt, az idén az első fél évben újabb 10 százalékos növekedést ért el, az ágazatban 140 ezren dolgoznak. A beruházásösztönzéssel foglalkozó ügynökségnél pedig 19 olyan élelmiszeripari vállalattal tárgyalnak, amelyek újabb magyarországi beruházást terveznek.
A külgazdasági miniszter elmondta, a Mátészalkai Sütőipari Kft. 530 millió forint értékű beruházást hajt végre, ehhez 265 millió forint támogatást ad a kormány, ezzel 62 munkahelyet védenek meg.
A beruházással a cég követi a piaci trendeket, a piaci igények átalakulását, még egészségesebb termékeket állít elő, a kovászolás technológiát alkalmazó új kenyérvonal pedig egy új 1000 négyzetméteres csarnokban kap helyet.



MTI