Országos tisztifőorvos: ne vegyünk részt tömegrendezvényeken!

2020. október 20. - 14:12

Nem javasolt, hogy az emberek tömegrendezvényeken vegyenek részt - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden, hangsúlyozva, az Egészségügyi Világszervezet is arra hívja fel a figyelmet, hogy nehéz időszak következik.

Müller Cecília azt mondta: rendkívül fontos a védekezési intézkedések betartása ahhoz, hogy a járványgörbét el lehessen laposítani.
    Úgy fogalmazott: "Tavasszal is azon voltunk, hogy az egészségügyi ellátórendszert ne terheljük túl, ne emelkedjen meg a kórházi ápolásra szorulók száma".
    Ezért mi magunk is nagyot sokat tehetünk - fűzte hozzá.
    Nem javasolják például a részvételt tömegrendezvényeken - nemcsak az október 23-ai ünnepségeken, hanem más tömegrendezvényen sem - mondta, egyúttal az egyéb összejövetelek "mérséklését" is kérve, mivel ezek azok a helyek, ahol a vírus a legkönnyebben terjedhet.
    Müller Cecília felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is fontos a maszkhasználat, a higiénés kézmosás és a fertőtlenítés.
    Közölte: egyre több a 40 és 49 év közötti, illetve 65 év feletti koronavírus-fertőzött.
    Müller Cecília a 41. és 42. hét járványügyi adatait összehasonlítva elmondta: a két hét között 1571-gyel nőtt a betegek száma, ami 18 százalékos emelkedést jelent.
    Eltolódott a korosztályok érintettsége, a 42. héten a 40 és 49 év közöttiek aránya az összes fertőzött már csaknem 20 százaléka volt, ezzel kicsit meghaladta a 20 és 29 év közötti fertőzöttek arányát - közölte.
    A 65 éven felüliek érintettsége is nőtt, arányuk 15 százalékkal volt magasabb a 42. héten, mint az azt megelőzőn.
    Az új fertőzöttek átlagéletkora 44,4 év - mondta. Megjegyezte: a gyerekek érintettsége továbbra is alacsony, 4,6 százalék.
    Százezer lakosra vetítve a 41. heti 397-ről 488-ra nőtt a 42. hétre a betegek száma. Továbbra is a legfertőzöttebb terület a főváros, majd Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye következik. A fertőzésben kevésbé érintett Tolna és Bács-Kiskun megye - tette hozzá.
    Müller Cecília közölte: a járvány második hullámában az egész világon, így Európa-szerte is nagyon magas a megbetegedések száma, és ennek következtében az elhunytaké is.
    A tisztifőorvos elmondta, hogy az őszi szünetben fertőtlenítő takarítást végeznek az iskolákban. Azokban az intézményekben, ahol több koronavírusos megbetegedés is volt, a honvédség is segít.
    Az operatív törzs 46 óvodában és 21 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 153 osztályban és 17 iskolában digitális tanrend szerint folyik az oktatás - tette hozzá.
    Megerősítette, hogy a háziorvosokhoz kiszállították az influenza elleni védőoltást, amely a gyermekek számára is ingyenes. Azt a fél évesnél idősebb, de három évnél fiatalabb gyermeket, aki még nem kapott ilyen oltást, a vakcinával két alkalommal oltják be.
    Megjegyezte: lehetőség van arra, hogy a nehezen mozgó idősek is megkapják az oltást, őket otthonukban keresi fel a háziorvos, telefonos egyeztetés után.
    Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, nem értesült olyan esetről, amikor az átvezényelt orvos ne vette volna fel a munkát. Hozzátette: járványügyi készültség idején "ki kell lépnünk a komfortzónánkból", az orvosok a betegek gyógyítására esküdtek fel.
    Eddig 909 egészségügyi dolgozót vezényeltek át, intenzív terápiás orvosokról, belgyógyászokról, tüdőgyógyász szakorvosokról, szakápolókról, segédápolókról van szó - közölte az országos tisztifőorvos.



MTI 2020. október 20.