Országos tisztifőorvos: Mind a 4 külföldi fertőzött ügyében zajlik a kontaktkutatás
2020, március 6 - 18:11
Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs pénteki ülése után arról beszélt, hogy mind a 4 eddig fertőzött külföldi állampolgár esetében megindult a járványvizsgálat és a kontaktkutatás.
Az első betegről, a Semmelweis Egyetem iráni hallgatójáról azt mondta: február 22-én érkezett Magyarországra, előtte a barátnőjével csaknem egy hónapot töltött Iránban. Velük kapcsolatban csoporttársak, egy születésnapi összejövetel résztvevői, a teheráni járaton utazók, a diákkal együtt német nyelviskolába járók érintettsége merült fel, és a lappangási időre is tekintettel 35 embernél tart még járványügyi vizsgálat. A másik iráni diák, a Szent István Egyetem hallgatója február 28-án érkezett Magyarországra, ő betartotta az egyetem kérését és nem ment be az intézménybe, ezért szoros kontaktnak csak a felesége tekinthető, akinek azonban negatív lett a tesztje. A harmadik beteg egy brit férfi, aki Debrecenben él és gyakran járt Milánóba. Az ő esetében a feleséget és az anyóst nevezte meg kontaktszemélyként a tisztifőorvos. A negyedik betegre, az első iráni diák barátnőjére éppen a kontaktkutatás során találtak rá; neki is pozitív lett a tesztje. Arra kérdésre, hogy mi alapján döntenek intézkedésekről, azt mondta: feltétel, hogy időben és térben is szoros kontaktusban legyen valaki a fertőzöttel, vagyis akkor vizsgálják meg, ha hosszabb időt, közeli távolságban, egy légtérben töltött vele. A konktaktkutatásról többet itt olvashat: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/nnk-igy-zajlik-kontaktvizsgalat