Novák: az elért családpolitikai eredmények megőrzése az elsődleges

2020. szeptember 20. - 15:36

A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszteri poszt jelöltje a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Novák Katalin úgy fogalmazott, a jelenlegi, mindenki előtt ismeretlen helyzetben nem is kis ambíció azt kitűzni, hogy a családtámogatási rendszer egyetlen elemét se kelljen kivezetni a gazdaság teljesítőképessége miatt.
    A leendő miniszter célként jelölte meg azt is, hogy a családoknak ne kelljen feladniuk, sőt lehetőség szerint javítani is tudják a már elért életszínvonalukat.
    Novák Katalin harmadik számú szándékaként jelölte meg a "már eddig is nagyon sokat épült" családtámogatási rendszer bővítését.  
    Elmondta, egy olyan "Családvédelmi akcióterv 2-n" dolgozik, amelyeknek már nagyrészt megvannak a konkrét elemei, és azok a kormány döntésére várnak. Ennek a tervnek része egy olyan otthonteremtési program, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében - fejtette ki, majd aláhúzta, azt szeretnék elősegíteni, hogy mindenki saját tulajdonban, jó körülmények között alapíthasson családot.
    Novák Katalin hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány továbbra sem az eladósodás árán tesz majd lépéseket a családtámogatás területén sem. "Mindig odáig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér" - tette hozzá.


MTI 2020. szeptember 20.