Németh Szilárd: Tiszaújváros a bajban is számíthat a Magyar Honvédségre!

2020. október 08. - 17:01

Tiszaújváros a bajban is számíthat a Magyar Honvédségre - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban csütörtökön.

Németh Szilárd a Tiszaújváros határában fekvő mobil lakópark fertőtlenítéséhez kapcsolódó sajtótájékoztatóján elmondta, a munkások által lakott telepen biológiai fertőtlenítést végzett a honvédség, a katonák mintegy nyolcórás munkával fertőtlenítették és vírusmentesítették a külső és belső felületeket, valamint a lakó- és szociális helyiségeket.
    A területen harmincöt honvéd teljesített szolgálatot és minden olyan eszközt bevetettek, amellyel a biológiai mentesítés sikeres lehet ezen a fertőzött területen - ismertette az államtitkár. Németh Szilárd köszönetet mondott a mentesítésben részt vevő honvédek helytállásért és munkájáért, kiemelve, hogy önként vállalták ezt a munkát, csakúgy, mint a járvány első szakaszában a több mint ezer idősotthon fertőtlenítését is.
    A sajtótájékoztatón hangsúlyozta, Magyarország "a koronavírus-járvány elleni küzdelem első szakaszát megnyerte", és ebben nélkülözhetetlen és kimagasló szerepe volt a honvédségnek.
    "Nagyon sok feladatot láttak el a katonáink, az egyik legfontosabb feladat az idősotthonok fertőtlenítése és vírusmentesítése volt, és most itt, ezen a munkásszállón, ezen a telephelyen is ilyen feladatot látott el a Magyar Honvédség vegyvédelmi zászlóalja" - mondta, megjegyezve, ezt a biológiai mentesítésitő feladatot Magyarországon egyedül a honvédség tudja ellátni.
    Németh Szilárd egyben megköszönte a karantén biztosítását ellátó rendőrök, tűzoltók és polgárőrök munkáját is.
    Az államtitkár arra kérte a tiszaújvárosiakat, tartsák be a járványügyi szabályokat: hordjanak maszkot, alaposan mossák és fertőtlenítsék a kezüket, ha tüneteket észlelnek, maradjanak otthon és tartsák a 1,5-2 méteres védőtávolságot és ne látogassák a kórházakat, idősotthonokat. Így védhetik meg egymást és Tiszaújvárost a fertőzéssel szemben.
    A Mol az MTI megkeresésére azt közölte, a honvédség és a vegyi elhárító egység csütörtök reggel nyolc órakor kezdte meg a fertőtlenítést a mobil lakópark területén.
    Azt írták, a társaságot a tiszaújvárosi poliol-projektet vezető német Thyssenkrupp értesítette, hogy alvállalkozóinak munkatársai körében is nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma. A fertőzés tovább terjedésének megelőzésére a fővállalkozó Thyssenkrupp úgy döntött, hogy a teljes kivitelezői létszámot - mintegy kétezer embert - teszteli; jelenleg 245 embernek lett pozitív a tesztje. Őket a tesztelés időpontjától kezdve elkülönítették, karanténban vannak, és egyikük sem szorul kórházi kezelésre.
    A közlemény szerint a hatósági járványügyi határozat megérkezéséig minden dolgozónak a szálláshelyén kell maradnia, az alvállalkozók a helyi hatóságok segítségével felügyelik, hogy munkavállalóik betartják-e a karantént. Tájékoztatásuk szerint a német cég alvállalkozóinak munkatársai között magyarok és külföldiek is vannak, utóbbiak nagy része uniós országból érkezett.
    "A Mol a fővállalkozó Thyssenkruppal együtt a kialakult helyzetet folyamatosan nyomon követi, a további intézkedéseket ennek megfelelően, a hatóságokkal együttműködve teszi meg. A Mol eddig csaknem 600 teszttel segítette a Thyssenkrupp alvállalkozóinak folyamatos szűrését" - írta közleményében a cég.


MTI 2020. október 8.