MNB: célzottan folytatódik a hiteltörlesztési moratórium

2020. szeptember 21. - 10:13

A legkiszolgáltatottabb emberek esetében hosszabbodik meg fél évvel a hiteltörlesztési moratórium, mert a kezdeti szakaszban is inkább a sérülékenyebb csoportok éltek a lehetőséggel - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Binder István elmondta: a moratórium bevezetésének köszönhetően 2000 milliárd forint maradt a lakosságnál.
    A szóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ismertette: az MNB korábban felszólította a bankokat, hogy a bankszámlaadatok alapján monitorozzák ügyfeleiket, hogy lássák, milyen helyzetben vannak.
    Körülbelül 160-240 ezer család került nagyon sérülékeny helyzetbe, nekik mentőöv lehet a moratórium meghosszabbítása - hangsúlyozta.
    Hozzátette: tavasszal körülbelül 60 ezer vállalkozás vette igénybe a moratóriumot, a nehéz helyzetbe került cégek pedig, ha jelzik a banknak, élhetnek a hosszabbítással.
    Binder István közölte: tavasszal Európa döntő részén moratóriumot hirdettek, sok országban pedig meg is hosszabbították azt.
    Orbán Viktor miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy automatikusan meghosszabbítják a moratóriumot a gyermeket nevelő családoknál - függetlenül attól, hány gyermeket nevelnek -, a nyugdíjasoknál, a munkanélkülieknél és a közfoglalkoztatottaknál. A vállalkozásoknak viszont be kell jelenteniük, ha élni szeretnének a hosszabbítás lehetőségével.


MTI 2020. szeptember 21.