Időpontfoglalás oltásra
www.vakcinainfo.gov.hu - Regisztráljon a koronavírus elleni védőoltásra!

Letartóztatták a szájmaszkokkal üzletelő hondurasi csalót

2020. március 17. - 12:59

Letartóztatta a bíróság azt a 35 éves hondurasi férfit, aki a koronavírus-világjárvány okozta veszélyhelyzetet kihasználva, nem létező szájmaszkokra hivatkozva csalt ki társaival közösen csaknem százezer amerikai dollárt egy egyesült államokbeli cégtől.

A Fővárosi Főügyészség a törvény teljes szigorával fellép a világjárványon nyerészkedő bűnszövetség elfogott tagja és minden ilyen jellegű bűncselekmény elkövetője ellen. A gyanú szerint a 35 éves hondurasi állampolgárságú férfi egyelőre ismeretlen társaival megállapodott abban, hogy a világjárvány okozta veszélyhelyzetet kihasználva vagyoni haszonszerzés érdekében bűncselekményeket követnek el - írta a főügyész. Hozzátette: a férfi és bűntársai tévedésbe ejtették egy egyesült államokbeli gazdasági társaság vezetőjét, 220 millió egészségügyi arcmaszk leszállítására szerződtek egy létező magyar cég adatainak felhasználásával, úgy, hogy a vállalat vezetője arról nem tudott.

A gyanúsított és társai csaknem százezer dollárt kértek és kaptak előlegként az általuk ígért - nem létező - arcmaszkokért. Mivel további előleget kértek, az amerikai cég képviselője Magyarországra utazott, hogy megnézhesse az árut, ám a bűnszövetség tagjai további nyolcmillió forintot meghaladó összeget kértek tőle telefonon. A sértett ekkor gyanút fogott, értesítette a rendőrséget, amely az előre megbeszélt találkozón, egy V. kerületi étteremben elfogta az álnéven bemutatkozó hondurasi férfit. A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt hallgatta ki a férfit, és előterjesztést tett a letartóztatására. Az indítvány alapján a bíróság - egyelőre nem végleges - végzésével egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A Fővárosi Főügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóságok a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben elrendelt ítélkezési szünetben is haladéktalanul és a törvény teljes szigorával fellépnek a bűncselekményt elkövetők ellen.