Időpontfoglalás oltásra
www.vakcinainfo.gov.hu - Regisztráljon a koronavírus elleni védőoltásra!

Kormányszóvivő: már több mint 875 ezren töltötték ki a kérdőívet

2021. augusztus 12. - 18:26

Már több mint 875 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet - jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki, a Facebookra feltöltött videóüzenetében.

Szentkirályi Alexandra egyben arra biztatott, hogy a határidőig, augusztus 25-ig minél többen fejtsék ki véleményüket a konzultáció segítségével. Ez azért is fontos, mert a válaszok, ahogy a korábbi konzultációk esetében, most is irányadók lesznek a kormányzat számára - tette hozzá.
Emlékeztetett: mivel a kormánynak számít a magyar emberek véleménye, ezért július elején újabb nemzeti konzultációt indított, ezúttal a járvány utáni életről. Közölte, augusztus 25. éjfélig online és postai levél formájában még mindenki elmondhatja a véleményét számos fontos, mindannyiunkat érintő kérdésben. Ilyen például a családtámogatásoknak járó alkotmányos védelem, továbbá a nemzetközi támadások össztüzébe került gyermekvédelmi törvény azon rendelkezése is, ami megtiltja a gyermekekre vonatkozó szexuális tartalmú propagandát az óvodákban és az iskolákban. A migráció ügye, a koronavírus elleni védekezés, illetve egyes gazdasági kérdések - sorolta.
"Mondjuk el véleményünket, töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt!" - fogalmazott videóüzenetében Szentkirályi Alexandra.

MTI 2021. augusztus 12.