Kormányhivatal: Folyamatosak a fővárosban a koronavírussal kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések

2020, március 21 - 15:37

Budapest Főváros Kormányhivatala kiemelt figyelmet fordít a vásárlók biztonságára, megkárosításuk megakadályozására. A Fogyasztóvédelmi Főosztály munkatársai rendszeresen ellenőrzik az üzleteket, gyógyszertárakat és a webáruházakat, ahol próbavásárlásokat is végeznek. Amennyiben jogsértő magatartással találkoznak, eljárást indítanak a vállalkozásokkal szemben.

A gyógyszertárak ellenőrzése során kiderült, hogy a nagykereskedők sokszor két-háromszoros áron értékesítik a szájmaszkokat, ezért a patikák is kénytelenek áremelésre. A fogyasztóvédők adatokat gyűjtenek azokról a nagykereskedelmi társaságokról, akik jelentősen túlárazzák termékeiket, és így próbálják eladni a patikáknak a maszkokat, illetve a kézfertőtlenítőket. Ezeket az adatokat továbbítják az Innovációs és Technológiai Minisztérium Kereskedelempolitikáért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkársága részére a szükséges intézkedések érdekében. A Fogyasztóvédelmi Főosztály a kézfertőtlenítőkből és tisztítószerekből mintákat is vesz, a termékek összetételének vizsgálata érdekében, hogy azok valóban elérik-e a kívánt hatást.

A koronavírus terjedésével összefüggésben kialakult kereskedelmi helyzetben fontos a vásárlók védelme. Ha a fogyasztók bármilyen visszaéléssel találkoznak vásárlásuk során, az ezzel kapcsolatos észrevételeket, bejelentéseket - a hét minden napján - megtehetik a Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Főosztálya alábbi elérhetőségein:
Telefonon: 06 30 590 7628
Hétfő-Péntek: 08.00 - 20.00
Szombat-Vasárnap: 10.00 - 16.00
E-mail: koronavirus.fogyasztovedelem@bfkh.gov.hu

MTI