ITM: már több mint százezren vehették át diplomájukat nyelvvizsga nélkül is

2020. október 01. - 15:18

Szeptember végéig több mint százezer egykori és jelenlegi hallgató kapta kézhez nyelvvizsga nélkül oklevelét a felsőoktatási intézményektől - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A minisztérium közleményében felidézte: a Gazdaságvédelmi Akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is átvehetik diplomájukat.
    A gazdasági növekedés újraindításához nagy szükség van a diplomás munkavállalókra - hangsúlyozták.
    Kifejtették: a rendelkezés a finanszírozási formától függetlenül a doktori képzések kivételével minden képzési formára, így a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alap-, mester- és osztatlan képzésekre, a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez.
    A dokumentumok postai úton, hivatalos iratként is kiadhatók. Egyes esetekben - különösen a záróvizsgát régebben letevőknél - az oklevél kiállításához adategyeztetésre lehet szükség.
    A kötelezettség elengedésének nyomán az egyetemek mostanáig mintegy 115 ezer diplomát állítottak ki, ezekből 102 ezret már megküldtek az érintetteknek. A további okiratok  is készülnek, a könnyítés miatt több mint 137 ezer új diplomás jelenhet meg a munkaerőpiacon - írta a szaktárca.

MTI