ITM-államtitkár: dinamikus, jól látható a keresetek növekedése

2020. október 30. - 12:00

Dinamikus, jól látható a keresetek növekedése - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva pénteken az M1 aktuális csatornán.

A KSH pénteki jelentése szerint augusztusban a bruttó átlagkereset  9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A január-augusztusban a bruttó és a nettó átlagkereset 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
    Bodó Sándor elmondta: a havi kereseti adatok helyett az első nyolchavi számok mutatnak pontosabb képet, mivel az elmúlt hónapokban számos kormányzati intézkedés nyomán egyszeri kifizetések történtek. Példaként említette az egészségügyi dolgozók, vagy a pedagógusok bérfejlesztését, ezek a havi adatokat "megtréfálhatják".
    Kiemelte, hogy a csaknem kétszámjegyű bérnövekedés azonos a korábbi időszakok bérdinamikájával. Jelezte ugyanakkor: az első nyolchavi időszakban 3,5 százalékos volt az infláció. Az aggasztó jelek "kopogtatnak", a munkaadók előzetes bértárgyalásairól szóló jelzéséből látható, hogy ez a dinamika nem lesz fenntartható, lassulás várható. A főváros bérelőnye jelentős, azonban kissé csökkent. A legmagasabb, budapesti bérek után Győr-Moson-Sopron megyében lehetett a második legtöbbet keresni, közöttük is több mint 20 százalékos a különbség. Az államtitkár szerint ebben van még feladat.

MTI 2020. október 30.