EMMI: Köszönet a gyógyszerészeknek!

2020, március 21 - 19:55

A gyógyszerészek szakmai elhivatottsága, amivel nap mint nap a betegek szolgálatában állnak, most még nagyobb értéket jelent, mint a korábbi, jól kiszámítható, megtervezhető hétköznapokban - fogalmazott Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter, aki levélben mondott köszönetet a gyógyszerészeknek az eddigi munkájukért.

Ebben az embert próbáló nehéz helyzetben, amit a koronavírus-járvány elleni védekezés jelent, fokozottan számítunk a gyógyszerészek helytállására, hiszen most valóban elengedhetetlen az egészségügyi ellátórendszer szereplőinek az együttműködése. A gyógyszerészek és a gyógyszertárak dolgozói emberségből és alkalmazkodásból eddig mindig jól vizsgáztak.
A miniszter kérte a gyógyszerészeket, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel továbbra is tegyenek meg mindent a gyógyszertárak zavartalan működtetése érdekében, és közben fordítsanak fokozott figyelmet a saját és a gyógyszertáruk személyzetének védelmére. A Kormány folyamatosan értékeli a helyzetet és a változásokra figyelemmel napi szinten dönthet a szükséges beavatkozásokról, ideértve a jogalkotás eszközeinek a felhasználását is. Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a kormányzati intézkedéseket, illetve a tisztifőorvos és a tisztifőgyógyszerész iránymutatásait, és segítsék a lakosság nyugalmának megőrzését! Köszönjük Magyarország lakosságának érdekében végzett lelkiismeretes munkájukat és kitartásukat!

MTI