EMMI: A háziorvosok véleményére is számít a kormány az egészségügyi ellátások javításához

2020. július 23. - 13:10

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium nemzetközi és magyar szakértők bevonásával megkezdte az egészségügyi rendszer áttekintését és megújításának előkészítését. Az átalakítás - valamennyi magyar állampolgár és egészségügyi dolgozó megelégedésére - az állampolgárok és az egészségügyi dolgozók véleményének figyelembevételével zajlik majd.

A több mint 140 ezer egészségügyben dolgozó bevonásával történő széleskörű konzultációban eddig az intézményvezetők, a szakellátásban dolgozó orvosok, a kórházi gyógyszerészek és a szakdolgozók nyilatkozhattak az EMMI és a Belügyminisztérium webes felületein. Mától az alapellátásban dolgozók oszthatják meg javaslataikat a döntéshozókkal. A koronavírus-járvány több olyan lépésre kényszerítette az egészségügyi ellátást, amelyek felhívták a figyelmet egészségügyi rendszerünk sérülékeny pontjaira, de a pandémia alatt több jó megoldás és folyamat is utat tört magának. A veszélyhelyzet idején jól vizsgázó telemedicinális ellátási formák kiterjesztése például az alapellátásban olyan napirenden lévő kérdés, amelyből a betegek és a háziorvosi praxisok egyaránt profitálhatnak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma várja az egészségügyben dolgozók javaslatait, hogy ezzel is segítsék az ágazat eredményes átalakítását és az egészségügyi ellátások színvonalának javítását.

MTI