Emmi: csaknem kilencszáz egészségügyi önkéntes jelentkezett

2020. március 18. - 18:13

Két nap alatt rekordszámú, csaknem 900 egészségügyi önkéntes jelentkezett az új koronavírus elleni küzdelemhez - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma. 

A tárcát vezető Kásler Miklós hétfőn közzétett felhívása nyomán jelentkezett önkéntesek többsége orvostan-, gyógyszerész- és fogorvoshallgató, de végzett orvosok és egészségügyi szakdolgozók is jelentős számban regisztráltak - írta közleményében a minisztérium.
A segítők közül öten a Szent László Kórházban, húszan a Nemzeti Népegészségügyi Központban látnak el adminisztratív és betegellátási feladatokat, félszázan pedig a járványügyi mintavételekben segédkeznek majd.
A nyílt levelében a többi között a közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben részvevőkhöz, a rezidensekhez és szakorvos-jelöltekhez, valamint azokhoz az egészségügyi szakemberekhez fordult, akik nem közfinanszírozott járó- vagy fekvőbeteg-ellátó intézményekben dolgoznak.
A miniszter arra kérte őket, hogy önkéntes munkájukkal segítsék a sürgősségi betegellátásban, az alapellátásban dolgozókat. Továbbá arra is, hogy helyettesítsék 65 feletti kollégáikat, hiszen ők a koronavírus-járványban fokozottan veszélyeztetettek.
A közlemény szerint az emberi erőforrások minisztere köszönetét fejezte ki az önkéntes segítőknek.

MTI 2020. március 18.