Időpontfoglalás oltásra
www.vakcinainfo.gov.hu - Regisztráljon a koronavírus elleni védőoltásra!

BRFK: idős embereket becsapó és magukat hivatalnoknak álcázó csalók is tevékenykednek a veszélyhelyzetben

2020. április 21. - 16:00

Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztenek meg embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betörési alosztályának vezetője kedden online sajtótájékoztatón.

Nagy-Kovács Dávid arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok nem a leírt módon látják el a feladataikat. Kiemelte, hogy változatlanul tevékenykednek idős embereket becsapó csalók is, az ilyen bűncselekmények felderítésére külön nyomozási csoport működik 2018 novembere óta. Példaként említette, hogy csalók márciusban egy olyan nőt kerestek meg telefonon, akitől már korábban is próbáltak pénzt szerezni. Az idős asszony úgy tett, mintha "bedőlt" volna a hívásnak, de amint megszakították a vonalat, a rendőröket tárcsázta, akik azután tetten érték az elkövetőket a II. kerületben. A csoportot vizsgálva újabb két embert fogtak el. A csalók március közepén ugyanazzal a történettel próbáltak pénzt szerezni: azt mondták valakinek, hogy egy hozzátartozója balesetet szenvedett, ezért adnia kell egy nagyobb összeget.

MTI 2020. április 21.