AM: június végétől három ütemben igényelhető a mezőgazdasági többlettámogatás

2020, május 25 - 12:44

Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen  25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást - közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Feldman Zsolt azt mondta, hogy az igénylést elektronikusan kell benyújtani, a forrásokat pedig augusztus végétől kapják meg az érintettek. A támogatást a vállalkozók oda fordíthatják, ahol a legnagyobb szükségük van rá - tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a támogatás célja a magyar munkahelyek védelme, az élelmiszerellátási biztonság megőrzése, és ezáltal az import kiszorítása, Magyarország külkereskedelmi eredményeinek javítása. A támogatás 35 ezer vállalkozásnak segít, és 140 ezer munkahely megtartásához járul hozzá - emelte ki.
Az államtitkár kitért arra is: a magyar export értéke tavaly meghaladta a 9 milliárd eurót, a járvány miatt március végén hozott nemzetközi korlátozó intézkedések egy időre megakasztották a külkereskedelmet, de a kormányzati és a nemzetközi erőfeszítések együttes hatására sikerült stabilizálni az exportot.

 


MTI 2020. május 25.